Örülünk Neked! Oldalunk a folyamatos fejlesztés és a Te kényelmed érdekében sütiket (cookies) alkalmaz. Honlapunk használatával elfogadod a a cookie-k alkalmazását. Bővebben a cookie-król az Á.SZ.F-ben olvashatsz.
Termékek Menü

Te tudtad ezt a sóról?

Vajon miért van, hogy az állatoknak kiteszik a nyalósót, melyet ők gyakorta látogatnak is,

az embereket mégsem buzdítják a só fogyasztásra? 

 

Teszem fel úgy ezt a kérdést, hogy vizsgálatok kimutatták: nincs egyértelmű bizonyíték a só vérnyomást emelő hatására, tehát van, aki érzékeny lehet rá, és vannak, akiknek más magyarázatot kell találniuk (pl. korrekt magyarázat a nem megfelelő táplálkozás-, vérkeringés-, stressz-, stb.- okozta mikrotápanyag hiány miatt meggyengülő, megsérülő erek állapota).

Azt tudjuk, hogy az emberi szervezet főként vízből áll. SÓS vízből. Légzéssel, kipárolgással, izzadással, vizelettel, széklettel, hányással (stb.) tehát nem csak vizet veszít a test, hanem sót is. Só hiányában tested nagyon hamar kiszáradna. Sejtjeid egyszerűen nem lennének képesek megkötni, illetve megtartani a vizet. 

Lenkei Gábor jegyezte meg az alábbi (soproni) előadásában, hogy a szervezet nem azon igyekszik, hogy megszabaduljon a sótól, hanem hogy megtartsa azt. Azt is tőle hallhattuk, hogy vannak emberek, akiken szinte átfut a bevitt folyadék, mert nincs elégséges mennyiségű só, ami megtartaná. A sóhiány és a fejfájás szerepéről szintén ejt sót...izé szót :) Nézd meg, nagyon érdekes!

...És a folytatása:

Érdekes tény az is, hogy ha nincs elegendő só a szervezetben, az ember nem érez szomjúságot. Vagy ha érez, az már a szervezet segélykiáltása, egyfajta enyhe (?) kiszáradásos állapot. A legveszélyeztetettebbek az idős emberek, akik gyakran lesznek rosszul például nagy melegben. Okozhatja ezt is a sóhiány. (Esetükben inkább a só ÉS a folyadékhiány EGYÜTT).

De ugyanígy kell figyelnie annak, AKI SPORTOL, hogy az izzadsággal elvesztett sót tudatosan pótolja (Mert izzadás közben nem csak vizet veszítünk!) Ezt a legegyszerűbben úgy tudod megtenni, ha egy kiskanálnyi sót csempészel a vizes kulacsodba (vagy a nyelvedre teszel egy csipetet, és iszol rá 1-2 dl vizet).

NAGYON FONTOS, hogy a focisták (és más sportolók) ne kólát, vagy egyéb édes löttyöt vegyenek magukhoz meccs közben/után, hanem pl. enyhén sózott vizet.

Az e sorokat éppen gépelő leányka is alkalmazza ezt, mert felkapta a fejét Lenkei doktor megjegyzésén a testen átfutó vízről. Az éppen gépelő leányka azt hitte, az ő veséjével van a probléma, csipet sót tett a vizébe, és láss csodát, tényleg nem kellett annyit rohangálnia a legkisebb helyiség irányába.

De nem tudom elégszer hangsúlyozni: a folyadékbevitel ugyanolyan fontos! Ha csak a sót nyalogatod, de nem iszol elég vizet, szintén felborulhat a test egyensúlya (na, például ilyenkor emelkedhet a vérnyomás. Persze halkan megjegyzem, ha nem iszol eleget, nem is kell sót enned ahhoz, hogy a vérnyomásod emelkedjen: egy lehetséges oka ugyanis a magas vérnyomásnak a folyadékhiány és a nem megfelelő keringés miatt besűrűsödő vér, mely hozzápréselődik az ér falához).

 

 

Tehát: Használj TISZTA SÓT és tudatosan IGYÁL TISZTA VIZET.

Tartalomhoz tartozó címkék: Cikk